Forrás: Isten vagy férj?

És látá Rákhel, hogy ő nem szüle Jákóbnak, irigykedni kezde Rákhel az ő nénjére, és monda Jákóbnak: Adj nékem gyermekeket, mert ha nem, meghalok. Felgerjede azért Jákób haragja Rákhel ellen, és monda: Avagy Isten [vagyok-é] én, ki megtagadta tőled a méhnek gyümölcsét. És monda ez: Ímhol az én szolgálóm Bilha, menj be hozzá, hogy szüljön az én térdeimen, és én is megépüljek ő általa. Adá tehát néki az ő szolgálóját Bilhát feleségül, és beméne ahhoz Jákób. És teherbe esék Bilha és szüle Jákóbnak fiat. És monda Rákhel: Ítélt felőlem az Isten, és meg is hallgatta szavamat, és adott énnékem fiat: azért nevezé nevét Dánnak. Ismét fogada az ő méhében, és szüle Bilha, a Rákhel szolgálója más fiat is Jákóbnak. És monda Rákhel: Nagy tusakodással tusakodtam az én nénémmel, és győztem; azért nevezé nevét Nafthalinak. Látván pedig Lea hogy ő megszűnt a szüléstől, vevé az ő szolgálóját Zilpát, és adá azt Jákóbnak feleségül. És szüle Zilpa, Lea szolgálója, fiat Jákóbnak. 1Móz 30:10

Ez a történet egy olyan hiányosság leírásával indul, ami valakinek hosszan tartó szenvedést okozott. Ez a személy Ráhel. A hiányosság a gyermek volt, aki nem és nem jött; Ráhel minden erőfeszítés ellenére sem fogant. Ez a hiány elviselhetőbb lett volna, ha nincs a közelben valaki, akire az áhított áldás olyan könnyen, erőfeszítés nélkül rászállt. Ez a személy Lea, Jákób első felesége. Mindenki tudta, hogy Jákób Ráheltbe szerelmes, érte hozott meg szinte felfoghatatlan mértékű áldozatot. Ráhel nem értette, neki miért nem sikerül, annak ellenére, hogy a férje szereti. Fájdalmas lehetett neki látni, ahogy Lea játszik a gyerekeivel, “babázik”, szoptatja, szeretgeti őket. Látta Jákób tekintetét is, ahogy a gyermekeire – és Leára - nézett. Megirigyelte ezt a szeretetet.

Végül a frusztrációja olyan mértékű lett, hogy kifakadt a férje előtt. Nem bírta tovább tűrtőztetni magát. A panasz hirtelen, erőteljes módon tört ki:

“Adj nékem gyermekeket,
mert ha nem, meghalok.”

A kérés azonban nem volt szerencsésen előadva. Picit vizsgáljuk meg, miért.

1. Felszólító módú. Itt nem kérésről van szó, ez már követelés,ami a kérésnek nagyon erőteljes formája. Feltételezi a beszélő JOGÁT arra, hogy megkapja, amit kíván. Ez nem is lenne önmagában hiba, hiszen Ráhel jogosan vágyott gyermekre. A hiba, hogy Ráhel rosszul választotta meg a beszélőpartnert ehhez az interakcióhoz.
2. A követelést Ráhel még nyomatékosabbá teszi, azzal, hogy következményt helyez kilátásba, ha az nem teljesül. Talán valóban úgy érezte, hogy ez olyan ügy, amibe akár annyira belebetegedhet, hogy belehal. De az is lehet, hogy túldramatizálta a dolgot. Ezt hétköznapi módon fogalmazva egyszerűen hisztizésnek nevezzük. (Tudjuk, hogy nők az érzelmeket intenzívebben élik át, erősebben befolyásolja őket, mint a férfiakat. Amiben biztosak lehetünk, az az, hogy Ráhel szenvedett.)

Valóban, ha valakinek nem születik gyermeke, az nem ok sem öngyilkosságra, sem lassú sorvadozásra, vagy akár meghalásra. Attól még lehet élni, sőt értelme is van a létezésnek. Az élet értelmét nem a gyermek adja. Fontos, áldás, de nem esszenciális része az életnek.

A történetnek sok tanulsága van, de egyre szeretném felhívni a figyelmet. Arra, mit Ráhel IGAZÁBÓL elrontott. Mert az nem az volt, hogy meg kívánta beszélni az ügyet a férjével. Talán máskor is próbálkozott, de valószínűleg nem kapott Jákóbtól érdemi választ.

A kitörés után megérkezett az érdemi válasz: Jákóbot elragadták a haragos indulatok. Valószínűleg nem szokott Ráhellel kiabálni, és talán mindketten meglepődtek a reakcióján. Ami történt, azt leginkább családi veszekedésnek nevezhetjük.

A valóban érdemi válasz viszont ez:

“Isten vagyok én, ki megtagadta tőled a méhnek gyümölcsét?”

Jákób két tényre hívja fel a figyelmet:

1. Az, hogy egy nő fogan-e, Isten hatalmában van.
2. Jákob nem Isten.

Ezzel Jákób megfogalmazza, hogy NEKI nem áll hatalmában Ráhelnek gyermeket adni, ez Isten kezében van. 

Ha továbbgondoljuk, akkor ebből az a logikus következtetés, hogy Istenhez kell fordulni a kérdésben. Őt kellene meggyőzni, rávenni valahogy. Ima, böjt, áldozatbemutatás stb. Vagy megkapni a választ, hogy eddig miért nem? Mit tegyünk, hogy áldásba kerüljünk?

Mint látjuk, Ráhel nem ezt választotta. Tudatosult ugyan benne, hogy Jákób nem tudja a problémát megoldani, de nem fordult oda Istenhez. Inkább emberi megoldást keresett. Elkezdett trükközni. Nem erre mondják, hogy “zsák a foltját...”?

Isten természetesen mindent látott és hallott. Úgy tűnik, belement a játékba. Így lett végül Jákóbnak egy focicsapatra való fia, és egy lánya is. Megszületett Izráel 12 nemzetsége. Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik. Ráhel is megvigasztalódott, hiszen végül neki is született két saját gyermeke. Isten nem hagyta el, az Ábrahámnak megígért áldás működött (Ábrahám miatt, nem pedig Ráhel miatt.)

A történetnek van egy olyan tanulsága, amin érdemes elgondolkodni. Keresztény életem során nem egyszer tapasztaltam, láttam én is működni. Ráhel egy nehéz kérdésben, amikor egy hőn áhított áldást nem kapott meg, nem Istent kezdte el még inkább keresni. Ahelyett a férjét kezdte gyomrozni.

Igen, ezt az asszonyok ma is megcsinálják. Keresztényekről beszélek, nem hitetlenekről. Vannak olyan javak, áldások, amiket egy férfi nem tud megadni. Pusztán azért, mert nem Isten.

Fel kell ismerni, mik ezek a javak. Felesleges, és árt a házastársi kapcsolatnak, ha a feleség a férjét teljesíthetetlen kérésekkel bombázza. A férfiak nem szeretik a gyomrozást. Senki se szereti. Ha lusta, akkor lehet, mértékkel. De nem jogosulatlan kérésekkel.

Az alapvető szükségek betöltéséről Jézus ezt mondta:

Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek. Máté 6:31-33.

Jézus arra utasít, hogy imádkozzunk, keressük Isten akaratát, tanácsait, és az alapvető szükségeink betöltéséről Ő gondoskodni fog.

Az azon túli szükségekkel is először hozzá forduljunk. Mennyivel szebb és nyugodtabb egy olyan közösségben élni, ahol az emberek elkérik Istentől, amit kívánnak, és hisznek abban, hogy meglesz. És akkor egyszercsak a férjnek eszébe jut, hogy azt a ruhát ott a kirakatban meg kellene venni a kedvesnek. (A feleségére gondolok, remélem, te is.) Vagy egyebet. Vagy el kellene menni pár napra valahova... vagy...

Az ilyen imaválaszok megerősítik a hitet abban, hogy Isten meghallgat, és fenntartják a házasság nyugalmát és kellemességét. El lehet kerülni a fent idézett veszekedéshez hasonlókat. Nem lenne szebb így az élet, hölgyek?

Szerintem boldog az a férfi, akinek ilyen Istenfélő és Benne bízó feleség adatik.

(Illik tudatnom, hogy még nincs feleségem, ezt a véleményt élettapasztalataim és az Ige alapján fogalmaztam meg. Gyakorlatban csak akkor fogom átélni, ha már meglesz a “jogsim”.)